A Hód-Mezőgazda Zrt. immár tizennyolcadik alkalommal rendezi meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt. Ennek pontos ideje 2021 szeptember 23-25.-ig. A III. kiállítási csarnokban bemutatásra kerülnek a cégünk által fejlesztett, tervezett, valamint gyártott agrár LED világítási rendszereink, illetve azok elemei.
Magyarország legnagyobb állattenyésztési kiállítása a szarvasmarha, ló, sertés, juh, kecske, baromfi, díszbaromfi, nyúl ágazatokkal, halászati, vadászati kiállítással. Az állattenyésztés és a hozzá kapcsolódó növénytermesztés legteljesebb iparági kiállítóival Közép-Kelet-Európa legszebb kültéri állatbemutató területén minden korosztály számára hasznos és élvezetes programokkal várja az érdeklődőket.
A kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozója, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.
Időpont: 2021 szeptember 23-26.-ig.
A III. kiállítási csarnok III/317 standon bemutatásra kerülnek a cégünk által fejlesztett, tervezett, valamint gyártott agrár LED világítási rendszereink, illetve azok elemei.
Előre egyeztettet tárgyalásra is lehetőséget biztosítunk.
Az érdeklődök a helyszínen saját telepükkel kapcsolatban teljeskörű tanácsadást és árajánlatot is kaphatnak.
Időpont foglalással kapcsolatban keressenek minket a következő elérhetőségek egyikén:
Mobil: +36 20 423 1238
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kiállítás időpontja
2021 szeptember 23-26.
Kiállítási stand helyszín
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a standunkon a III. csarnok III/317 standon

Kiállítási nyitvatartás
Kiállítás nyitvatartása
2021.09.23 (csütörtök) | 9:00 - 18:00 |
2021.09.24 (péntek) | 9:00 - 18:00 |
2021.09.25 (szombat) | 9:00 - 18:00 |
Kiállítási helyszín
6800 Hódmezővásárhely, Aranyág kert 71., Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum