Magyar Állattenyésztésért Termékdíj I. helyezettje lett cégünk

Április 24-én Hódmezővásárhelyen megtartották a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, mint az OMÉK társrendezvénye „Termékdíj a Magyar Állattenyésztésért 2019” és a „Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért 2019” pályázatainak eredményhirdetését.

Az idei termékdíjra 31 pályázat érkezett, 8 pályázat a növénytermesztésben és 23 pályázat az állattenyésztésben.

A termékdíjkiosztón Antal Gábor, a rendező cég, a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt és Fekete Balázs állattenyésztési és kiállítás igazgató beszélt magáról a kiállításról. A bevezető után Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára bővebben is szólt a az OMÉK és a hódmezővásárhelyi kiállítás szerepéről, kapcsolatáról.

Ez a legnagyobb szabású és nagyon magas színvonalú vidéki rendezvény. Segítjük az állattenyésztőket az itteni megjelenésben, mert szövetségben dolgozunk egymással és a tenyésztőkkel. A folyamatos megújulás, az innováció mindig is jellemezte a vásárhelyi rendezvényt. Az OMÉK törekszik a nemzetközivé válásra, ebben is jó példa, előkép az állattenyésztési napok a külföldi látogatókkal, kiállítókkal, vendégországgal. Tavaly 24 országból jöttek a vásárhelyi kiállításra és vásárra.

Dr. Feldman Zsolt
XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjkiosztó

A díjazottak egy csoportja a nagydíjasokkal az előtérben.

A kiállítási centrumban május 9-től 11-ig lesz látogatható a rendezvény. Dilaco Lighting Kft III. csarnok 343 standszámon várja szeretettel a High-Tech agrár LED világítás után érdeklődőket.

Értékelés

Az Állattenyésztési Termékdíj pályázatokat először 2001-ben hirdették meg, így ez már a 19. ilyen alkalom. A szakmai zsűri elnöke Dr. Wagenhoffer Zsombor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója volt, aki 11. alkalommal vett részt zsűrielnökként az értékelésében. A bírálatokban két kiváló szakember segítette munkáját: Dr. Sallai Lászlót, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának adjunktusát az ideivel együtt hatodszor kérték fel zsűrizése, Dr. Annaházi László, az Anipharma Kft ügyvezető igazgatója harmadszor vett részt zsűritagként a pályázatok bírálatában.

Összesen 23 pályázat érkezett be határidőre. A kiállítás szervezője 2 kategóriát alakított ki:

Az értékelés évek óta egy jól bevált módszertan szerint történik. Hat szempont alapján 1-5 pontot adva minősítik a pályázatokat.

Szempontok:

II. Agrárinformatika, tartástechnológia

I. díj Dilaco Lighting Kft: Az agrárvilágítás új generációja

Az elmúlt évtizedben a cég az agrárvilágításra szakosodott és hazai egyetemekkel, szakemberekkel együttműködve 2014-re egy jól működő és számos baromfitartó telepen kipróbált LED technológián alapuló világítási rendszert dolgoztak ki, amelyet azóta is folyamatosan fejlesztenek. A vállalkozás a világítási rendszerek komplett tervezését, gyártását és kivitelezését végzi szaktanácsadással kiegészítve.

A baromfi istállókban alkalmazható teljesen automatizált LED-es világítási rendszert a madarak látásmódjához és érzékeléséhez igazították. A rendszer valamennyi tartásmódhoz és baromfifajtához illeszthető, homogén megvilágítást tesz lehetővé, legyen szó többszintes ketreces istállókról vagy mélyalmos rendszerekről.

A Dilaco Lighting világítási rendszer egyedülálló módon másolja le a természetben jellemző fényviszonyokat, ügyelve a napszakok ritmusára, a napfelkelte és napnyugta szimulálására. A technológia energiatakarékos (a hagyományos fénycsöves rendszerekhez képest akár 90%-kos megtakarítás is elérhető) és hosszú élettartamú.

Nyomtatás
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.